A titkos küldetés

By: Kowi 121

1. fejezet: Feledés

A nap magasan járt. Hűs tavaszi szellő járta át a tájat. Tavasz közepe volt. Virágoztak a növények. Ahogy szétnézzünk a tájon, egy alakot látunk. Nem, nem bocsánat három alakot látunk. Az egyik, aki egy kislány, virágokat szedet és virágkoszorút font belőle, a másik meg egy fura kinézetű állatott etetett és ő maga is fura szerzet volt, a harmadik még ennyit se tett. Csak ült egymagában, egy fa árnyékában és a gondolataiba mélyedt. Igen kedves olvasom, Sesshomaru és kis csapata volt az.

-Mikor indulunk útra nagyuram?- kérdezte Yaken, Anu megetetése után.

A nagyúr nem válaszolt. Úgy látszik egészen elmélyedtet a gondolataiba.

-Jellemző rá, ha én kérdezek, akkor vagy válaszol lekezelően vagy nem! -mondta fél hangosan, de:

-Mit mondtál???- kérdezte Sesshomaru

Semmit nagyuram, semmit! –„Én hülye nem tanulok a hibáimból. Kutya démon, így sokak jobb a hálásak, mint bárki másnak.”

Yaken beletörődött, hogy választ nem igen kap. Ránézett még egyszer a nagyurára aztán leült egy kőre és ő is gondolkodott.

*

A nap lemenőben volt. Egy alak ált a domb tetején és a tájat kémlelte. Ki lehetne más, mint Sessy. Megint a gondolataiba mélyedt. Yaken unta a dolgot. Már 10x kérdezte meg, hogy mikor kelek útra újra, de választ nem kapott. Rin békésen szunyókált, bár őt is zavarta Sessy állapota, sose látta ilyennek urát. Hogy milyen állapotban volt Sessy? Se Yaken, se Rin nem tudta. Csak egy ember, az, aki ezt okozta a nagy és hatalmas Sesshomarunak. Végleg besötétedett és Sessy még mindig a domboldalon ált. Yaken és Rin aludtak. Sessy tekintete megrezzent és ajkai ezt suttogták:

-Yuku! Hol lehetsz most? -tekintete hirtelen kifejezéstelen lett az előzőhöz képest, melyből érzéseket lehetett kiolvasni, de ebből már semmit.

-Miért jöttél? -kérdezte

-Felesd el őt! -szólalt meg egy idegen hang.

-Soha!!! -mondta oly komolysággal, mintha az élete vagy az ereje múlna rajta.

-Ő már elfelejtett téged. Te is felejtsd el őt. Így lesz a legjobb mindkettőtöknek. -folytatta az idegen.

-Nem érdekel, ha elfelejtett én SOHA NEM FOGOM ELFELEJTENI ŐT. Csak akkor, ha ő kéri tőlem és a szemembe nézve. -és elindult a társai felé.

Az idegen, akivel beszélt az most alakot öltött. Egy férfi volt, átlagosnak tűnő külsővel, de neki is manófülei voltak. Megcsóválta a fejét és ezt gondolta:

,,-Akkor soha nem fogod elfelejteni a húgomat. Bár te leszel az, aki először elraboltad a szívét.

*

-Gyí!- hallatszott egy női hang mely édesen csengett a fülben. Egy fiatal lány volt. Átlagosnak tűnt messziről, de ha jobban megnézte az ember, felfedezhetett egy néhány furcsaságot. Haja a megszokottnál más színű: Tűzvörös volt. Ruhája úgyszintén. Szeme színe smaragd zöldek. A lova éden fekete színű. A tájon, amelyen lovagolt, mintha a tenyerét úgy ismerte. Fellovagolt egy magas dombra, onnan tisztán látszott a felkelő nap és egy kicsiny, de annál forgalmasobb falu. Belovagolt a faluba, ottan megállt egy ház előtt és bekiabált:

-Taki, gyere! Emlékszel, mit ígértél nekem tegnap? -kérdezte a lovas.

-Egy pillanat Yuku! Felnyergelem Szelest és indulhatunk. -felelte Taki. Miután Szeles készen ált az útra elindultak.

,,-Hosszú út áll előttünk, de annál inkább megéri.’’ -gondolta Taki miután kiértek a faluból.

-Mond, hogy van a barátod?- kérdezte Taki, úgy az út felénél.

-Megmondta nem a barátom csak ismerős!!! -emelte fel a hangját Yuku.

-Jól van, na, nem kell megenned -gúnyolódott. -Ha nem a barátod akkor majd az én barátom lesz! -örvendezett Taki.

-Azt nem hiszem. Előbb megölne, minthogy beléd szeretne. -mondta Yuku halál komolyan.

-Micsoda! -háborodott föl a halottakon Taki.- Hogy érted, hogy megölne??? -kérdezte.

-Ő nem egyszerű eset...

-Hogy érted, hogy nem egyszerű eset????????? -vágott a szavába és kezdett kiabálni.

-Úgy kérlek…- folyatta, a megkezdet mondatát Yuku- Ő egy DÉMON. -ordította le a fejét Takinak aki, meghökkenve nézett.

-Úgy érted, gyűlöli az embereket? -kérdezte félve a választól.

Igen és a félszelemeket. Engem azért tűrt meg maga mellet, mert én is démon vagyok, mint ő, de ne hidd, hogy egy démonnak élete könnyű. -szontyolodott el.

-AHA- csak ennyit tudott mondani az előző néhány szóra -Siessünk, vacsorára haza kell értem. -szólat mag Taki ismét és folyatták útjukat.

*

Ugyanabban az időben, de máshol:

-Rin ébredj! Indulunk. -szólt Sessy.

-Nagyuram, merre folytatjuk utunkat? -kérdezte Yaken. Reménykedve, hogy kap a kérdésére választ.

-Dél. -jött az egyszerű válasz.

-Sesshomaru, miért megyünk arra? -kérdezte Rin a maga ártatlan módján.

-Azért megyünk arra, mert van ott egy kis dolgom. -mondta kedvesen és megsimogatta a fejét.

-Miféle dolga van ott nagyuram?- kérdezte Yaken.

Bár ne kérdezte volna. A következő pillanatban szépen és ívesen szállt az égen a rúgástól, amit Sesshomarutól kapott. Hangos puffanás jelezte, hogy földet ért.

„-AÚÚ!!!!!” -kiáltott föl magában Yaken.

-Nem hinném, hogy az orrodra kéne kötnöm a dolgaimat. Gyere Rin indulunk.

-És mi lesz Anuval és Yakennel?

-kérdezte.

-Yaken majd hozza Anut és utánunk, jönnek. -hallatszott a válasz, melyet Yaken nem hallott.

„-Nem hiszem el, a nagyuram ezzel a halandóval királyként bánik és velem, a hűséges szolgályával úgy bánik, mint egy patkánnyal. Pedig én több éve szolgálom őt. Kijárna a tisztelet nekem-e szolgálataimért! Engem csak úgy dobálhat, rugdoshat, átgyalogolhat rajtam, azt a halandót, pedig akármilyen rosszat tett, meg bocsát neki!’’ -mérgelődött Yaken.

-Yaken. Hozd Anut! -kiabált tejesen dühös hangon Sessy.

-Igenis nagyuram! -és már futott is Anuhoz-,, persze engem mindig ugráltathat, felháborító!’’ -és amekkorákat csak tudott, úgy futott nagyura után.

*

-Végre, mindjárt ott vagyunk! -mondta Taki elégedetten.

-Igen. Már a lovak se nagyon bírják, pihenniük kell. -jelentette ki Yuku.

Egy kis idő múlva:

-Hát itt lennék! A Csúcs szirt, ez mindennél szebb és a kilátás gyönyörű. Nem?

-De...-szipog, szipog

-Mi a baj Yuku? Miért sírsz? -kérdezte kedvesen Taki. Egy kicsit aggódott barátnője miatt, még sohasem látta sírni, ez új volt neki. Hát nem csodálom, hogy sír. Ez egy fájó hely, de szép emléket idéz fel benne.

-Igen. Sírok a múlt miatt.

-Miért? -kérdezte kíváncsian Taki.

-Mert egy gyönyörű kapcsolatot szakítottam szét a kötelesség miatt ezen a helyen és fáj az emléke.

-kezdtek elhullani a könnyei.

-Akkor miért akartál idejönni? -kérdezte Taki ugyanolyan kíváncsian.

-Tudod egyetlen emlékem attól a személytől ez a nyaklánc és megígértem, hogy én is adok neki valamit majd. De ez féléve nem történt meg és itt az ideje ennek. -fogta a karika gyűrűjét és felfűzte egy nyakláncra, és úgy rakta le egy különleges fa tövébe.

-Miért raktad oda? Ki ez a személy? Onnan bárki elveszi!

-Nem! Mert ez a fa különleges, és amit én vagy ő ideteszünk azt senki, sem tudja elvenni, csak mi.

-Ki ő? És honnan TUDOD, hogy eljön érte?

-Tudom, mert érzem, hogy rám gondol és megegyeztünk, ha újra rám gondol, idejön. Most eljön és itt az ideje átadnom az én ajándékomat neki.

*

Folytatjuk!